2011. március 18., péntek

A Döntés

A döntés életünk talán legnehezebb feladata, de egyben sorsunk mozgató rugója is. Döntéseink mutatják meg, hogy mi a tudatosságunk mely szintjén járunk. A döntéseinken keresztül mutatkozik meg az igazi spirituális nagyság.

Most egy picit elkanyarodnék és távolabbról futnék neki ennek a témának.
Az utóbbi időben sokan érezhettük azt, hogy az ezidáig jól bevált, meditációk, ráhangolódások egy-egy komolyabb élethelyzetben valahogy mostanában nem működnek. Ami idáig jól bevált technika volt, és tudtunk kérni úgymond külső segítséget, azok a dolgok most elhagytak minket. Úgy érezhetjük, hogy egyedül vagyunk, nem segít senki és ez akár frusztrálttá is tehet minket. De ez valójában nem más, mint maga a fejlődés.
Lehetőséget kaptunk, már nagyon hosszú ideje először, hogy saját magunk Isteni Önvalónkkal hozzuk meg döntéseinket és nem közvetítőkön keresztül. Ez a kapcsolat valóban nem megy a régi technikákkal. Ehhez valóban egy újfajta kommunikációs formára van szükség, ami már egyáltalán nem arra alapszik, hogy kívülről várom a választ, hanem magamban keresem, az érzéseimen keresztül, a testem reakcióit figyelve, ugyanis egész lényemet áthatja a pillanat, csak érzékelnem kell. Ez kezdetben egy igen nehéz feladat, de idővel ez a pillanat tört része alatt fog automatikusan működni. Ahogy növekszik tudatosságunk, egyre nagyobb összefüggésekben látjuk át a pillanatot, egyre szerteágazóbbá válik a figyelmünk egy adott döntéssel kapcsolatban.
Számomra már a tudatosság mértékegysége nem más, mint a döntéseink, és nem a nagy hókuszpókuszolások, a fantasztikus technikák sokasága, és főleg nem, hogy tudunk rengeteg dologról akár nagyon sokat is beszélni, amik még igazából érdekesnek is mondhatók. Valójában a pillanatnyi helyzetben hozott döntéseink mutatják a nagyságot.
Szerencsére nem is nagyon van más dolgunk mint dönteni. Az összes többi dolog már nem a mi feladatunk.
Ezt viccesen úgy szoktam mondani, hogy a döntés az ENTER :)
Minden más elkezd eszerint rendeződni, átalakulni és előbb-utóbb megmutatkozik az életünkben.
Ezt nagyon jó tudni, hogy nem nekünk kell mindent lépésről-lépésre kitalálni, hanem nem kisebb segítő áll a rendelkezésünkre, mint az Univerzum. :)

2010.01.25.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése