Célok vagy sodródás

Célok vagy sodródás?

Mostanában az foglalkoztat a legjobban, hogy meddig fogadjunk el és honnan kellene elkezdeni már tenni. Vagyis egyértelműbben meddig sodródjunk és mikor kezdjünk el vagy mennyire avatkozzunk bele az életünkbe.
Az egyik álláspont szerint a tervek és célok nélkül nincs siker és igazán komolyabb eredmények. A másik hozzáállás pedig pont az, hogy sodródjunk az árral és hagyjunk minél nagyobb teret és lehetőséget a felsőbb Én vagy nevezhetjük a sors megnyilvánulására.
Akkor most hogy is van ez?
Én ezidáig arra a következtetésre jutottam, hogy mint mindenben ebben is van egy arany közép út, az a bűvös vékony szinte már láthatatlan mezsgye amit olyan nehéz megtalálni pláne tartósan haladni rajta.
Ebben a dologban szerintem a középút ott lehet, hogy haladunk, tesszük a dolgunkat, de folyamatosan nyitottak vagyunk mindenféle új impulzusra.
Ezt kifejteném egy kicsit.
Egy egyszerű természeti törvény tud ebben segíteni nekünk,-mint mindenben-amit a tehetetlenségnek hívunk. Egy álló test a tehetetlenségénél fogva állva is marad, a mozgásban levő pedig halad és nagyon kicsi energiával mozgásban is tartható és iránya is megváltoztatható.
Éppen ezért legyünk mi is lehetőség szerint mindig mozgásban. Tegyünk, legyenek céljaink, vágyaink, de sose felejtsük el, hogy vannak ennél magasabb szintű tervek is,amik minden esetben a hasznunkra és fejlődésünkre vállnak, ezért engedjük be az életünkbe, amint észrevesszük ezeket az új impulzusokat.
Másképpen fogalmazva terveinkkel, céljainkkal, vágyainkkal hozzuk mozgásba a dolgokat. Erre az indító energiára tud felépülni az isteni gondviselés és a felsőbb ÉN csodálatos terve. De ehhez mindenképpen meg kell őriznünk a nyitottságunkat, a rugalmasságunkat és mindezt alázattal kell tennünk.
Ez egy nagyon nehéz állapot, ugyanis folyamatosan teremtésben vagyunk, de sosem szabad elfelejtenünk mindeközben, hogy az Énünk, aki teremt az nem csak az a részünk aki vágyik újabbnál-újabb dolgokra, hanem az is Mi vagyunk aki részt vesz és szerves része is egyben a mindenség tökéletes együttműködő harmóniájának.
Ezért én azt tudom mondani, hogy tervezzünk, legyenek álmaink, de ne írjuk teljesen tele a "határidőnaplónkat", hagyjunk benne azért üres részeket, hátha oda valami olyan fantasztikus dolgok is tudnak kerülni, amit még álmodni se mertünk volna.


2010.01.07.