2013. március 12., kedd

Napjaink margójára


Napjaink margójára

Valami miatt az a késztetés jött a napokban, hogy néhány gondolattal én is beletegyem magam a mindennapjaink történésének értelmezésébe. Talán ezek a gondolatok mostanában különösen szükségszerűek, ugyanis ebben az igen nagy tömegű információban és nagydózisú változáshullámokban még a jól informált embernek is megterhelő a kiigazodás.
Talán a legfontosabbnak azt tartom, hogy a sok félelemmel teli embert megpróbáljam megnyugtatni egy picit, már amennyire ez lehetséges szerény személyemmel.
Igen nehéz ebben az időszakban azt elhinni, hogy minden a Legnagyobb rendben van és, hogy nem ember által íródott tökéletes forgatókönyv szerint halad az élet. Ezt valóban nehéz elhinni, amikor végignézzük a híreket a tévében vagy halljuk, hogy valamelyik ismerősünk milyen nehéz körülmények között van a pénzügyi és banki terhek miatt, vagy esetleg pont velünk történik ez. Ennek ellenére igenis látom, hogy minden halad szépen a tökéletes vágányon. Egyre inkább úgy látom magunkat embereket, mint egy nagy tökéletes rendszer része, mint egy óramű, amiben mindenkinek meg van a saját helye és szerepe és egyik sem kevésbé fontos a másiknál. Balgaság lenne, ha az órában a nagymutató hinné azt magáról, hogy ő a legnagyobb és legfontosabb, ugyanis a legeslegparányibb pici háttérben mozgó fogaskerék nélkül meg sem mozdulna az a mutató. Ez egy tökéletes, minden darabja nélkülözhetetlen rendszer. Így van ez velünk is emberekkel. Mindenki teszi a dolgát, ki „többet”, ki „kevesebbet” vállalva. Minden egyes történés és bevállalás az egyénre levetítve fontos és oka van annak, hogy miért pont az történik vele, de a nagy egész szempontjából nélkülözhetetlen feladat. Tanít az egyénnek és ad az egésznek.
Ilyenek sajnos azok is akik most vállalták a kemény devizahiteles tortúrát, sokan vannak, akik így utólag nem is értik miért volt bennük a késztetés, hogy belemenjenek egy ilyen hajszába, de mégis megtették. Igen mert ez is fontos volt. Sajnos ez komoly tanítás egyénileg is, de még fontosabb, hogy a sok ember által tud a rendszer elvérezni! Ha ebbe ennyien nem megyünk bele, akkor szépen finoman, de notóriusan a végsőkig végig csinálták volna a tervezett folyamatot. Így belementünk abba, hogy túl lehessen fújni a lufit, ami jelen pillanatban nagyon kellemetlen, de hamarabb kipukkad.
Tudom, hogy ezt most leírva senkinek nem lett és lesz könnyebb, de talán, ha páran megértik, hogy ez az egész nem értelmetlen már megérte.
Egy biztos! Mindig a Szeretet győz és az Igazság! Egyre közelebb állunk ehhez. Bennem egyre erősebb a hit és a remény, mert látom az alagút végét, hosszú idő után igaz, de látom. Nagy öröm azt látni, hogy mennyi ember köteleződött el az mellett, hogy jobb világ lehessen. Nagy kockázatokat vállalva és szembe menve mindenféle rendszerrel. Persze ezekről a dolgokról nem fogunk hallani a médiában, de sok fórumon és alternatív hírcsatornán keresztül lehet tájékozódni, azok számára akik már elkezdtek keresni és elkezdtek rájönni, hogy minden amit hall a világból az színtiszta becsapás. A teljes média csak manipuláció.
Éppen ezért aki nem érez arra késztetést, hogy kimenjen az utcára és tömegek mellé álljon- ami mostanában elég gyakori és egyre inkább erősödik- azok a legtöbbet azzal tehetik, hogy szájról szájra adják át az igazságot és terjesztik a valódi információkat, mint a régi szép időkben. Nagyon sok emberhez ugyanis az elszigetelt mesterségesen létrehozott világába nem jut el semmi valódi hír! Ez is tudatosan lett létrehozva. Ami különösen furcsa, hogy a történelemben sosem volt ennyire közel egymáshoz az emberiség - legalábbis a technika által - és mégis oly távol! Távol egymástól és a valóságtól. Ezért lenne fontos, hogy mindenki kezdjen el keresni, kutatni. Nem szabad semmit elhinni a világból, csak azt amiről már meggyőződtünk. Kezdjetek el kételkedni. Kételyed legyen mindig éber!
Ha pedig már elkezdtél tisztán látni dolgokban, akkor oszd meg másokkal is. Talán most ez a legfontosabb, amit tehetünk. Nem magunkban tartani a dolgokat, azt híve, hogy mást ez biztosan nem érdekelne vagy már esetleg úgyis tudja. Ez az ébredés időszaka. Ami nem más, mint az igazság kiteljesedése. Az igazság pedig csak rajtunk keresztül tud kiteljesedni. Egyénenként és ezáltal tömegében. Minél többen és minél többet tudunk az igazságról annál jobb világot vagyunk képesek teremteni magunknak. Most nem akarok belemenni semmilyen komolyabb spirituális okfejtésbe, de a világunkat magunk teremtjük és minél tisztább a rálátásunk a dolgokra, annál szerethetőbb a világ amiben élünk.
A felhők fölött mindig süt a NAP!


Böjtös Zsolt
2013. március 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése